vass-csalad
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Nem vagy késésben?
 
Trianon

Trianon, 1920. június 4.

Az I. világháborút lezáró békeszerződésre 1920. június 4-én Versaillerben a Nagy Trianoni Kastélyban került sor. Ez a legszomorúbb dátum Magyarország történetében. Ezen a napon kényszerítették ránk a trianoni békeparancsot, mely merénylet volt az ellen az ezeréves magyar nemzet ellen, amely mindenkor a keresztyén nyugat bástyájaként teljesítette európai feladatát: védett és oltalmazott.

Ezer éven át minden menekültet, és otthont keresőt befogadott. Trianon nem méltányolta történelmi eredményeinket.

A békeszerződés leszögezte azt a tényt, hogy az Osztrák-Magyar-Monarchia az 1914-1918-as háború és az azt követő politikai események folytán felbomlott. Ennek következtében Magyarországot kíméletlenül feldarabolták. Több mint 3 millió magyar idegen megszállás alá került, üldöztetésnek, zaklatásnak, mérhetetlenül sok szenvedésnek kitéve.

Magyarország elvesztette területének 71, 5%-át, lakosságának 63, 6%-át. Így szinte minden harmadik magyar idegen állampolgárrá vált.

Csehország             63000km2             3576000fő

Ausztria                   4000km2              358000fő

Szerbia                  63000km2             4122000fő

Románia               102000km2             5265000fő

Mindíg emlékeznünk kell arra, hogy Trianon következményeként Magyarország az egyetlen ország a világon, amelyik kizárólag önmagával határos.

Emlékeznünk kell , s emlékezünk is, hiszen az ember együtt kell éljen elkövetett hibáival egy életen át. Ez a büntetése, amiért nem ismeri fel idejében az emberi élet legfontosabb törvényét. Hogy felelősek vagyunk minden kimondott szavunkért, és minden ki nem mondott szavunkért is, felelősek vagyunk ezeken a kimondott vagy elhalgatott szavainkon keresztül, úgy a magunk, mint a körülöttünk lévők jövendőjéért.

"Mindegy, kik beszélnek hazád nevében? Mindegy az is, mit mondanak azok, akik jogosultnak hiszik magukat a nép nevében beszélni? Te hallgass hazádra! Mindíg mindent adjál oda hazádnak. A világnak nincsen semmiféle értelme számodra hazád nélkül. Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán ,semmit ne várj hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben. Ez a legfelsőbb parancs. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri." (Márai Sándor)                            

 
Menü
 
Hirdetőtábla

 Augusztus 20.-án Dzsenike, a nyáron meglátogatott csángó lány Pesten volt, nagyon örülünk, hogy láthattuk:D:D

 
Eddig ennyien láttátok
Indulás: 2005-06-14
 
Hogy tudd, mikor látogatsz meg legközelebb
2024. Július
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 

Szobafestõ Budapest területén, legyen szó tisztasági festésrõl, vagy komplexebb munkálatokról, mi rendelkezésre állunk!    *****    Svéd termék a legjobb áron! Regisztrálj vásárlónak és kapj egyszeri 2000 Ft-ot és 15% kedvezményt a katalógusból! Svéd    *****    Azariah - RAMPAPAPAM formabontó verzióban, hallgasd, likeold, mutasd meg a spanodnak is :D    *****    ClueQuest- Új, ingyenes online nyomozós játék! Fejtsd meg a rejtélyt, és találd meg a tettest!Gyere cluequest.gportal.hu    *****    Szobafestõ Budapest    *****    Svéd termékek!Csatlakozz hozzám és kapj 2000,- Ft kedvezményt-15% kedvezmény a katalógus árból!Parfümök, szépségápolás!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Új mese a Mesetárban! Ha tudni akarod, mit keres egy tündér a kútban, gyere és nézz be hozzánk!    *****    Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!